2010. május 30., vasárnap

Hűtős korpás zsemle


2-2.1 dl hideg víz
2 ek. olaj
1 mk. ecet
1 tk. fruktóz
1.5 tk. só
7 dkg tk. búzaliszt
11 dkg rétesliszt
22 dkg finomliszt
5 ek. búzakorpa/zabkorpa
1 ek. burgonyapehely
2 dkg élesztő

Kenyérsütőgépben 20 percig dagasztjuk, majd kivesszük, kézzel 8 golyót formázunk belőle, amit sütőpapíros tepsire helyezünk, letakarjuk és 1 éjjelt, de legalább 3-4 órát a hűtőben kelesztjük. Reggel vízzel jól lekenjük, magokkal megszórjuk.

220 fokon 15 percet, majd 175 fokon 15 percet sütjük.

Müzlis muffin


1 egész tojás
15 dkg olvasztott margarin
1 ek. natúr joghurt
18 szem édesítő tabletta pici vízben feloldva
Ezeket összekeverjük.

Külön tálban elkeverjük:
15 dkg gyümölcsös müzli (én az Aldis szoktam használni, sok zabpehely van benne és szárított gyümölcs és mazsola)
10 dkg graham liszt
1 kk. őrölt fahéj
1/2 kk. őrölt gyömbér
1/2 kk. őrölt szegfűszeg
1/2 ek. kakaó
1 kk. szódabikarbóna

A nedves és a száraz hozzávalókat összekevertem és hagytam állni 15 percet. Szilikon formába adagoltam kanállal, majd 180 fokon sütöttem 20-25 percet.

Ehhez hasonló receptet már csináltam, csak akkor golyókat formáltam és tepsin kilapítottam. Így sokkal egyszerűbb volt.

2010. május 28., péntek

Fetás tejszínes harcsafilé bulgurral és quinoaval


Egyetlen regisztrált rendszeres olvasóm, Adri kérésére halat készítettem :-)

Vaj és olívaolaj keverékében lassú tűzön megsütöttem a sózott, borsozott afrikai harcsafilét. Amikor picit barna lett, akkor áttettem egy jénaiba. A maradék vajon üvegesre pároltam egy fél apróra vágott vöröshagymát, kiszedtem a zsiradékból és a halra öntöttem. Nyakon borítottam kb. 2 dl főzőtejszínnel és szeletelt fetasajtot tettem a tetejére. Mikróban mikro+grill-en 10 percig sütöttem.
A tejszín besűrűsödött, a hagyma édeskés, a feta sós ízével nagyon finom lett.

Új köretet próbáltam ki, a Sparban vettem bulgur és quinoa keverékét. 3X-os vízben megfőztem kevés sóval. Elég lett volna a 2,5X is. Nagyon fini ez is, veszek majd a bioboltban.

2010. május 24., hétfő

Spárga krémleves

Kép sajnos nem készült róla, majd pótlom legközelebb.

Fél kiló zöldspárga hegyét kb. 10 cm hosszan levágjuk, ez a legzsengébb rész és ezt másra használom fel. Az aljából pedig a fás részt kb. 2 cm-es levágom és eldobom. A többit feldarabolom és kb. 2 nagy krumplit is felkockázok. Annyi vízben hogy ellepje megfőzöm (kevés olajat is löttyintek bele), bors, biovegeta, majd ha megfőtt leturmixolom. (Most át kellett szűrni szitán mert nem darálta le rendesen). Kb. 1-2 főzőtejszint öntök hozzá és forralok egyet rajta.
Piritott kenyérkockával tálaltam.

A zöld spárga a zsengébb, a fehér fásabb. Állítólag, mert fehéret még nem használtam, azt meg is kell pucolni.

Kókuszos-banános sütemény



A receptet innen vettem :
http://ottisfoz.blogspot.com/2010/05/kokuszos-bananos-sutemeny.html

A tésztája nekem kissé gumisnak tűnt, lehet azt lecserélem valami másra legközelebb, a banán ízét annyira nem érezni, de az a csokis kókuszos máz a tetején az isteni :-)

Töltött paprika


Csak a neve az, sose szoktunk a paprika töltésével bajlódni, sőt sokszor paprika nélkül készül nálunk :-)

Óriási adaghoz való adag ez, de jól fagyasztható, ezért érdemes megcsinálni.

A gombóc :
1 kg darált sertéshús (comb)
25 dkg félig főtt rizs
4 egész tojás
1 közepes hagyma
4 kk. só
4 kk. paprika

összegyúrni (jó lágy), egy nagy lábosba kevés vizet forralni és abba beletenni a gombócokat, pár percet főzni és felönteni 2 nagy üveg ( 7 dl-es) paradicsomlével. Kb. 1 órát főzni és berántani. Ha kell még edesiteni, pici cukor mehet bele. Nekünk elég adag fél kiló darált hús és két dobozos paradicsomlé a lidl-ből.

Hidegtál



Olivér szülinapi hidegtáljának részlete :

Franciasaláta : főtt krumpli, répa, zöldség és borsó, savanyú uborka és alma (majonéz, tejföl, só, bors, mustár, citromlé)

Majonézes kukoricasaláta : főtt kukorica és majonéz, tejföl, só, bors, mustár, citromlé

Fasirt : 50 dkg darált hús, 2 zsemle beáztatva és kicsavarva, 2 egész tojás, kis fej vöröshagyma, 2 kk. só, bors, 2 kk. paprika, 2 gerezd fokhagyma, gombócozás után zsemlemorzsába forgatva és bő olajban kisütve

Sonkatekercs : 25 dkg túrót kikeverek majonézes tormával, pici majonéz még ha túl csípős lenne, a sonkaszeletbe töltöm és fogpiszkálóval rögzitem

Sonkás tojás muffin :
recept innen : http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=25631211

Csokis kalács



A tésztája uaz mint a mogyorós kalácsé , csak megszórtam kb. 10 dkg-nyi összetört csokinyullal és feltekertem mint egy piskótatekercset. A kihúzható dobozformában sütöttem.

http://szepekkonyhaja.blogspot.com/2010/05/mogyoros-kalacs.html

2010. május 21., péntek

Rozsos-magos ciabatta



Sikerült megfertőznöm anyut és Ildit is a kenyér sütögetéssel :-) Íme egy nagyon szép végeredmény Ilditől.
Recept innen :

http://www.desszert.eu/rozsos-magos_ciabatta

2010. május 15., szombat

Cukkinis kenyér



Recept innen :
http://limarapeksege.blogspot.com/2009/03/cukkinis-formakenyer.html

Hozzávalók:

•100 g joghurt
•100 ml víz
•2 tk. só
•2 ek. olaj
•csipet aszkorbinsav
•150 g cukkíni lereszelve
•25 dkg öregtészta
•50 dkg BL 80 liszt
•1 tk. cukor
•1 dkg élesztő

Cukkinis medvehagymás tejszínes gnocchi


A fagyasztóban talált kb. 1 zsenge szeletelt cukkinit kiengedtem, először magában a serpenyőben elpárologtattam a vizet róla, majd aláöntöttem 2 ek-nyi olíva olajat, görög fűszerkeveréket tettem rá és megpároltam. Amint elkészült, tányérra szedtem.

A serpenyőben 2 ek-nyi olajon megpároltam egy fél apróra vágott vöröshagymát, majd hozzátettem 2 ek. tk. lisztet, picit pirítottam majd felöntöttem 1 dl fehérborral, 2 dl főzőtejszínnel és 2 dl vízzel. 1 leveskockát és 1 tk. medvehagymát tettem bele , ha felforrt, utána még 4 percig sűrítettem.

A mártásba belekevertem a cukkiniket és a sós vízben pár perc alatt kifőtt gnocchit.

Variációk körözöttre


25 dkg túrót összekevertem sóval,borssal, 1 mokkáskanál őrölt köménnyel, 4-5 ek. tejföllel és egy kis hagyma felével (jó apróra vágva). Kettészedtem, egyikbe 1 tk. őrölt pirospaprikát tettem, másikba 1 tk. medvehagymát.

2010. május 14., péntek

Mogyorós kalács



Kenyérsütőgépbe :
230 ml víz
1 tojás
fél tk. só
50 g cukor
75 g vaj/olaj
2 ek. tejpor
450 g finom liszt (esetleg plusz 1-2 kanál liszt ha túl lágy)
2 dkg élesztő

Tészta programon 20 perc dagasztás, kb. 30 perc kelesztés
Lágy tészta lesz, jó lisztes felületen kinyújtani.

Mogyorótöltelék :
20 dkg őrölt mogyoró/dió
2,5 tk. folyékony édesítő
citromhéj
pici tej hogy összeálljon és kenhető legyen

A kinyújtott tésztára elkenjük a tölteléket, hosszában kettévágjuk és középről kifele feltekerjük 2 rúddá. A rudakat összefonjuk és kapcsos formába tesszük kelni 30 percre.
200 fokos sütőben 30 percig sütjük.

2010. május 13., csütörtök

Lencsefőzelék


A lencsét beáztatom hideg vízbe egy éjjelre. Másnap alaposan megmosom és bő vízben felteszem főzni sóval, borssal, bio vegetával, 1 kis fej hagymával, 2 gerezd fokhagymával, 2 babérlevéllel. Ha már puha paprikás rántást csinálok és tárkonyos ecettel ízesítem. Főtt virslivel, sült kolbásszal, főtt tojással tálalom.

2010. május 12., szerda

Joghurtos riegel



A receptet Limara oldalán találtam.

•2 kis doboz joghurt (Danont használok) ( én 250 ml-es aldis 3,5%-os joghurtot használtam)
•kb. 1 dl víz
•25 dkg öregtészta
•2 tk. só
•csipet aszkorbinsav
•3 ek. olaj
•1 tk. maláta
•30 dkg BL 80 liszt
•20 dkg tk. tönkölyliszt (vagy bármilyen tk. liszt akár vegyesen is)
•2 ek. burgonyapehely
•1,5 tk. fűszerkeverék (őrőlt kömény, édeskömény, korriander)
•2 dkg élesztő
Magok: 1-1 ek. napraforgó-, szezám-, lenmag. 1 ek. rozs-, vagy zabpehely vagy ezek vegyesen.
Tetejére: Ugyanezekből összeállított keverék, pirítás nélkül, + nigella mag (elhagyható).

Azzal kezdem, hogy a magokat egy kicsit megpirítom száraz serpenyőben, majd hagyom hülni.
A többi hozzávalóból tásztát dagasztok, inkább kicsit lágyabb legyen. A dagasztás végén adom hozzá a megpirított magokat. Kelesztőtálban hagyom duplájára kelni.
Lisztezett felületre borítom, majd jó ujjnyi vastag téglalapra igazítom. Tetejét megszórom a magkeverékkel. A tésztát hosszában kettévágom, majd 4-5 cm széles csíkokra szeletelem egy éles pizzavágó segítségével. Óvatosan átemelem egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, majd hagyom őket kelni kb. 30-40 percen keresztül. 200 fokra előmelegített gőzös sütőben sütöm míg szép pirosak lesznek, kb. 20 percen keresztül.

Sült pangasius zöldséges barna rizzsel


3 szelet pangasius halfilét kiolvasztottam és jól lecsepegtettem. Sóztam, borsoztam. Crisp tálat kevés olajjal 2 percig előmelegítettem, majd a halat 5-5-3 percig sütöttem mindig megforgatva.
2 dl barna rizst és 3 maréknyi vegyes fagyasztott zöldséget megpirítottam kevés olajon, 2 és félszeres vízzel felöntöttem, sóztam és lassú tűzön megfőztem.

2010. május 11., kedd

Medvehagymás krumpli krémleves


1 nagy fej hagymát vajon megpároltam, hozzátettem 3 nagy krumplit felkockázva,
bio vegetát, 1 teáskanál olajban eltett medvehagymát és pár percet pirítottam. Vizzel felöntöttem és addig főztem míg a krumpli meg nem puhult. Leturmixoltam és kivettem a baba adagot. A mienkét fűszereztem borssal és tejszínt kevertem bele.