2015. december 11., péntek

Vajas pisztráng kapormártással

2 db pisztrángot "lefejeztem" és belülről meglocsoltam citromlével, kívülról sóval, borssal és állni hagytam. Nem kell beirtalni ! Egy kis tepsit kivajaztam, rákarikáztam kb. 3 rétegban krumplit. Megszórtam sült krumpli fűszerkeverékkel. Ráhelyeztem a pisztrángot és 10 dkg vajat a tetejére daraboltam. 175 fokon sütöttem, a vajas lével sokszor locsolgattam és egyszer átforgattam a halat, hogy mindkét oldala piruljon is. Kapormártás : Kevés vajon 1 kk. liszttel kevés tejjel besamelt csináltam, amibe kaprot szórtam. Finom volt.

Hamburger hús

50 dkg darált sertéshús 1 tojás 10 dkg reszelt sajt 2 ek. mustár 3 ek zsemlemorzsa só, bors, fokhagyma Kevés olajban kisütni. Ebből 7 db pogácsát készült.

2015. november 26., csütörtök

Birsalmasajt gyorsabban

A birsalmákról lemosni a szőrét és egyben egy nagy lábosba tenni, vizet rá annyit amennyi épp ellepi. Fedő alatt puhára főzni. Ha kész, krumplinyomon átnyomni ( a magházat stb. kb. minden 2. után ki kell kaparni a gépből ) ( nekem Sziszi segített, én raktam, ő nyomta :-)) A kész masszát megmérni, most 1.4 kg péphez 1 kg cukrot adtam. Folyamatosan keverni kb. 45 percig, amikor már kezd sűrűsödni, akkor jó. Szilikon muffin formába tettem ( ebből egy 12-es és egy 6-os forma jött ki ) , 1 nap múlva sütőpapírra borítom és hagyom száradni, közben a nedvet letörölni papírtörlővel. Kb. 1 hét száradás a radiátoron papírtörlőn és már kész is.

Madártej pudingporral

1. 4 tojás fehérjét habbá verek, majd 2 ek. cukor hozzátéve tovább verem. Lapos tányérra kanállal kiszaggatom és mikróban 1 perc alatt legmagasabb fokozatom megnő. 2. Vastag aljú lábosban 1 liter tejet felrakok forrni 3. 4 tojás sárgáját, 1 ek. vaníliás pudingport, 1 vaníliás cukrot és 4 ek. cukrot fém tálkában kikeverek robotgéppel . 4. Ha a tej forr kiveszek belőle merőkanállal egy adag tejet és a sárgájás masszához keverem, majd visszaöntöm az egészet a tejbe, amit már visszavettem közepes lángra. 5. Folytonos keverés mellett besűrítem , majd kihűtöm. Kb. 3-4 főre való adag.

2015. november 12., csütörtök

Rácsos csokis túrós szelet

Tészta : 50 dkg finomliszt, 3 ek. kakaópor, 1 sütőpor és 25 dkg margarint belemorzsolni Hozzáadni 15 dkg cukor 1 van. cukor, 2 tojás 2 ek. tejföl ( lehet 1 is elég) Ha összeáll, tegyük fóliába és pihentessük a hűtőben kb. 1 órát Töltelék : 3 fehérjét habbá verünk 50 dkg túró 10 dkg cukor 1 ek. tejföl 1 ek. búzadara 1 citrom reszelt héja kikeverjük 10 dkg csokit apróra törünk és a túrós krémhez adjuk, majd a habot óvatosan belekeverjük. Összeállítás : Tészta 2/3-át tepsibe nyújtjuk, rá a túrós krém, majd a maradék tésztából rácsokat készítünk a tetejére. 175 fokon kb fél órát sült alsó felső sütésen.

Sült cékla

Őszi köret leginkább 1 céklát, 2 répát, 1 fej lilahagymát, pár szem gombát egy jénai tálba szórtam. Öntetet kikeverni : 6 ek. olívaolaj 3 ek. citromlé 3 ek. balzsamecet 1 kk. só 1 kk. kakukkfű A zöldséget meglocsolni , átforgatni az öntettel, alufóliával letakarva 200 fokon egy órát sütni, ha puha, akkor fólia nélkül még pirítani egy negyed órát.

Túrós tejpite

Tálba összekeverni : 3 egész tojás 15 dkg túró 8 dkg cukor 2 van. cukor 1 tk. vanília aroma 10 dkg sima liszt 4 dkg tk. liszt 2,5 dl tej 6 dkg olvasztott vaj A szilikon tortaformába öntöttem, tetejét meggyel és eperrel ( fagyasztott volt mindkettő, még a hideg állapotában tettem bele ) megszórtam. Alsó felső sütéssel 180 fokon 45 percig sütöttem. Langyosan az igazi.

2015. október 12., hétfő

Köleskoch

Megfőztem vízben 12,5 dkg-nyi kölest ( 1 zacskó ), de nagyon nem tetszett az állaga, hogy köret legyen belőle. Ezért hozzákevertem 4 tojás sárgáját, 2 van. cukrot, 3. ek. cukrot és a 4 fehérjéből vert habot. Kivajazott, kimorzsázott ovális jénaiba öntöttem, mikróban mikro+grill funkción 15 perc kellett neki. Baracklekvárral nagyon finom volt.

2015. szeptember 25., péntek

Diós habos

tészta : 22 dkg liszt 1 kk. sütőpor csipet só 2 ek. cukor 1 van. cukor 10 dkg vaj 2 tojás sárgája 1/2 citrom héja Összegyúrni, hideg helyre tenni. Töltelék : 7 tojás fehérja habbá verve 1 csipet só 18 dkg cukorral. 28 dkg darált diót óvatosan hozzákeverni. Összeállítás : tészta ( megszúrkálni ) , 1 ek. búzadara, 6 ek. lekvár, töltelék 30-35 perc, alsó felső sütés

Kókuszgolyó

50 dkg darált keksz 3 ek. kakaópor 5 ek. porcukor 1 van. cukor 10 dkg olvasztott margarin 5 ek. baracklekvár löttyintésnyi rum kb. 2 dl langyos tej Golyókat készíteni, majd kókuszreszelékbe forgatni.

Kevert szilvás

25 dkg margarint 25 dkg cukorral robotgéppel elkeverni, majd egyenként 5 tojást bele. 25 dkg liszt ( nekem ebből 8 dkg tk. búzaliszt volt és 17 dkg sima ) 1 tk fahéj 2 kk. sütőpor 1 reszelt citromhéj összekeverni és a masszához adni apránként. Kis fekete tepsibe ( kb 25 X 35 ) sütőpapírral tettem, a félbevágott szilvákat élével belenyomkodtam. A tetejére még 1 ek. cukor és 1 kk. fahéj keverékét szórtam. 180 fokon alsó felső sütéssel kb. 40-45 percig sütöttem.

Paradicsomsaláta

Apróra vágni póréhagymát, félkarikára lilahagymát Kb. 10 paradicsomot felcikkelyezni, levével együtt egy tálba tenni. Öntet : 2 dl víz 1 ek. cukor 1 ek. ecet 10% 1 tk. só pici őrölt bors Hűtőben hagyjuk állni picit hogy összeérjenek az ízek.

2015. június 28., vasárnap

Kinder tejszelet

A sok neten levő recept közül ez tetszett a legjobban. Mit ne mondjak, kb. fél nap alatt elfogyott :-)

Tészta :

Gőz felett kis lábosban felmelegítjük :
8 dkg ráma
10 dkg cukor
2 ek. kakaó
1 tk. szódabikarbóna
csipet fahéj
2 ek. méz
1 tojás

Hozzákeverjük a 35 dkg lisztet , 2 felé vesszük és kinyújtjuk. Gáztepsi hátán 6 perc alatt megsütjük ( előtte megszúrkáljuk, hogy ne púposodjon.

Krém :

5 dl tejben
2 cs. tejszínes pudingport megfőzünk.
Még forrón belekeverjük
15 dkg cukrot ( ez mekkora ötlet, nem a szokásos hogy a vajat kikeverjük a cukorral, így tuti elolvad a cukor)

Amikor kihült, robotgéppel 5 dkg vajat és 25 dkg mascarponét belekeverünk.

Összeállítás :
lap, krém, lap, máz ( 10 dkg étcsoki és 1 ek. étolaj )

Álljon egy éjszakát a hűtőben alufólia alatt, hogy a lap felpuhuljon.

Orosházi tányéros

Anyuék jártak még anno Gyopárosfürdőn és onnan származik a recept egy étteremből :

30 dkg apróra darabolt marhahúst kis zsíron fehéredésig megpirítjuk, majd hozzáadunk apró kockára vágott 1 sárgarépát, 1 zöldséget, zöldpaprikát, 2 kanál lecsót. Ha ez jól összesült, felengedjük vízzel, teszünk bele : só, vegeta, majoranna, 1 babérlevél. Fedő alatt főztem, mielőtt kész, fél kiló krumplit kockára vágva belefőzzük.

Ha megfőtt elzárjuk a gázt és fél pohár tejfölt teszünk hozzá. Tálaláskor petrezselymet és főtt tojáskarikát adunk hozzá.

A nosaltyn talált recept az elején még vöröshagymát is pirít és fokhagyma és zeller is kerül bele, a fűszerek meg : kömény, bazsalikom, kakukkfű. Legközelebb így is kipróbálom.

Tepsis csirkemáj

A kistepsi aljába teszünk 3-4 ek-nyi olajat. Rákarikázunk 2 nagy krumplit, cukkinit, megsózzuk enyhén. Sok vöröshagymát félkarikára vágjuk és a tepsibe szórjuk. A kb. 25 dkg csirkemájat tisztítás után felkockázzuk, rászórjuk a tetejére. Kikeverek 1 ek. majorannát, 1 ek. mustárt, kevés őrölt borsot, pici sót annyi olajjal, hogy folyjon és rácsurgatom a tetejére. Bacont apróra szelünk, megszórjuk. Alsó felső sütéssel kb. 30 perc alatt minden megpuhult és szaftos lett.

Bélszínróló

Anyuék féle recept : 25 dkg darált sertéscomb 25 dkg darált marhahús 1 nagy vöröshagyma aprítva 2 gerezd fokhagyma 2 tojás só, bors, ételízesítő Ezeket összekeverni alaposan, hengert formálni belőle, zsemlemorzsába forgatni és olajban kisütni.

Cékla eltevése

A legnagyobb lábosba tettem az alaposan megmosott, megsikált, tetejétől picit levágott céklákat, fedő alatt megfőztem. Bő egy óra volt, villával ellenőriztem hogy puha-e. A vizet leöntöttem róla, amikor kihűlt, megpucoltam és apró darabokra vágtam. Felöntőlé : 2,5 l víz, ha forr, akkor bele 35 dkg cukor 4 dkg só 1 ek. köménymag Forrás után 2 percig, utána lezárni. Ha langyos, akkor 2 dl 20%-os ecet Ha teljesen kihűlt, kevés levet kivenni, forrósítani, abba bele 1 késhegynyi Na-benzoát és a kihűlt léhez önteni. A céklákat a tiszta üvegekbe tesszük ( mellé mehet 1-2 ujjnyi torma, én ezt kihagytam ), felöntőlé rá és ha rátettük a tetejét az üvegre, mehet is a polcra.

Sárgabarackos rácsos linzer

A recept a nosaltyról való. A tésztája már nyersen is nagyon finom, bár nekem még kellett lisztet hozzátennem, hogy jó állagú legyen. 50 dkg finomliszt 1 sütőpor 25 dkg margarint belemorzsolni Hozzáadni 25 dkg cukor 1 van. cukor 2 tojás 2 ek. tejföl ( lehet 1 is elég) Ha összeáll, tegyük fóliába és pihentessük a hűtőben kb. 1 órát. 1,5 kg sárgabarackot felkockázunk a töltelékhez és megszórom 5 ek. cukorral. Hagyom hogy levet engedjen, azt nem teszem a sütibe. A gáztepsibe a tészta 3/4-t belenyomkodtam, megszórtam 3 ek. zsemlemorzsával, rá a barackot leszűrve majd a maradék tésztából rácsokat csináltam a tetejére ( nyújtva és késsel vágva ) Alsó felső sütéssel 175 fokon kb. 30-40 perc kellett neki. Másnap szeleteltük, nagyon ízlett mindenkinek :-)

2015. június 22., hétfő

Paleo ( ? ) golyó

10 dkg mandulaliszt 10 dkg lenmagliszt 10 dkg zsír 6 dkg kókuszreszelék 8 dkg aszalt áfonya 10 dkg tördelt csoki 10 dkg méz 2 tojás Összekeverni, dió nagyságú golyókat formázni és 8-10 percig sütni.

Cseresznyés-meggyes clafutis

Sütőt előmelegíteni 180 fokra. A kerek szilikonformába : 1 rétegnyi magozott cseresznye-meggy vegyesen Robotgéppel kikeverni : 2 dl tejszín 1 dl tej 3 tojás 6 dkg cukor 1 van. cukor 8 dkg liszt 1 tk van. aroma Ezt a híg masszát a gyümölcsökre önteni, kb. 30-35 perc alatt sül meg.

2015. április 20., hétfő

Somlói galuska

8 tojásból piskótát sütöttem gáztepsiben, amikor kihűlt, vékonyan megkentem baracklekvárral. Felkockáztam. Öntet : 9 dl tej 1 vaníliás puding 5 dkg kakaópor felfőzni, még forrón hozzákeverni 10 ek. cukor ha kihűlt, hozzáadni : 1 van. cukor 30 ml rum Hab : 500 ml habtejszínt együtt felverni 1 van. cukor, 1 ek. porcukor, késhegynyi szódabikarbóna (robotgéppel) Diót zacskóban húsklopfolóval összetörni nem túl apróra Mazsolát rumba áztatni 1 órára. A nagy jénaiba rétegezve kerül : piskóta, öntet, dió, hab. Mutatós, finom, igazi vendégváró.