2011. október 18., kedd

Birsalmasajt



Anyósom barátnőjétől kaptunk kb. 20 szem birsalmát. Már régóta ki akartam próbálni a sajt készítését, mert felnőtt koromra nagyon megszerettem a birs fanyar ízét.

A birseket papírtörlővel áttörlöm, így leszedem a szőröket róla. Utána alaposan átmostam és először félbe, majd a feleket még 3-ba vágtam. (éles, nagy kés kell hozzá mert elég kemény a héja). A feldarabolt birseket citromsavas vízbe gyűjtöttem, mert igen gyorsul barnul.

Szűrős edénybe áttettem főni (annyi víz legyen rajta amennyi éppen ellepi), kb. 15 percig. Ha már dobja le a héját, akkor már jó. A főzővizét felfogtam egy másik lábosba, mert az felhasználom gyümölcsleveshez.

Botturmixszal ledaráltam.

50 dkg birspépből 5 ek. xilittel és fél csomag 3:1-ben zselésítővel lekvárt készítettem.

A maradék 1 kiló birspéphez adtam 80 dkg cukrot, 1 citrom levét és 10-15 percig folytonos kevergetés mellett (vigyázat, pöfög) befőztem.

Ha picit már hűlt, de még nem folyós (ahogy hűl, úgy dermed)folpackkal kibélelt formákba tettem. 1 éjszakát így hűlt, lefedetlenül. Másnap kiborítottam és rácson levő sütőpapíron szellős, hűvös helyen szárítottam kb. másfél hétig. Naponta forgatni !

Papírba csomagolva, hűvös helyen hónapokig eláll.

2011. október 14., péntek

Narancsos sütőtök krémleves

Megsütök sütőben egy nagy sütőtököt, abból kimérek 1 kilónyit.

Kevés olajon megpirítottam egy kis fej lilahagymát, ha már majdnem kész, ráteszek 2 ek. mézet, pirítom és nagyon kevés kakukkfűvet. Felöntöttöem 1,3 l vízzel, beletettem 2 húsleveskockát majd 1 nagy alma hámozott kockáit és félig megfőztem.

Hozzáadtam a sütőtököt, bors, szerecsendió és botturmixszal leturmixoltam. Adtam hozzá egy fél citrom levét, 1 dl 100 %-os narancslevet, 1 dl tejszínt és összeforraltam 1-2 percig.

Ez a recept nem tudom honnan származik, több helyen is találkoztam már vele. A lényeg, hogy nagyon finom pikáns. Képet majd pótlom legközelebb.

Sütőtökös zsemle



Egy másik alkalommal bagett formában :


Tücsökbogár receptjét készítettem el, annyi különbséggel, hogy a lisztek mellé egy kis zabpelyhet is tettem bele.

A tartályba tettem :

35 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
5 dkg zabpehely
1 tk cukor
2 dkg élesztő
1 dl meleg tej
Ezt hagytam kelni kb. 10 percet.

Hozzátettem :
5 dkg olvasztott margarin/vaj
15 dkg megsütött, villával összetört sütőtök
1 tk. só
1 tojás
1 dl meleg víz

Az 1 ó 30 perces dagasztó kelesztő programot végigjárattam, lisztes felületen zsemléket, rudakat formáltam belőle, majd a tepsin további 1 órát kelesztettem.

Tejjel megkentem, tökmagot szórtam rá és 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütöttem.

Spenótbaba


Semmi extra, csak kreatívkodtam egyik reggel a páromnak :-) Kár hogy mindez összeborult, mire beért vele dolgozni.

Spenót, krokett, tükörtojás.

Spenótos fetás pizza


Sok és nagyon szép spenótot szedtünk anyuéknál. Jutott belőle a fagyasztóba is, na meg gyorsan ki kellett próbálnom a spenótos pizzát is. Sajnos semmit nem lehet az ízéből érezni, vagy én raktam keveset rá, de tény, hogy jól mutatott ez a pizza.

Ismét a crisp tálban sütöttem a szokott recept alapján, a feltétnek szeletelt szalámit, lilahagymát, spenót leveleket (vízben picit megpárolt), fokhagyma szeleteket, fetát, füstölt sajtot tettem.

Kép nem készült a megsült pizzáról, de gyorsan elfogyott :-)

Káposztasaláta


Káposztát lereszelni és jól besózva 1 órát állni hagyni. Paprikát, hagymát darabolni (esetleg legközelebb répát is reszelni).

Fél liter vizet felforralni 4 ek. cukorral, 4 ek. 10 %-os ecettel és 1 tk. egész köménnyel. A zöldségekre önteni és jól behűteni, hogy összeérjenek az ízek. Finom ropogós maradt így a káposzta, ahogy én szeretem.

Bazsalikomos zöldborsó krémleves


1 nagy fej hagymát, 2 gerezd fokhagymát megdinsztelni, hozzáadni a borsót, sózni, párolni. Kevés vízzel felönteni, pár bazsalikom levelet beletenni és kb. 10 percet főzni. Turmixolni, hozzáadni a tejszínt és pici borsot.

Anyu készítette, nagyon ízletessé és pikánssá tette a fűszerezés, érdemes kipróbálni.

Sárgaborsó krémleves


15 dkg sárgaborsót beáztattam pár órára vízbe, leszűrtem.
Ezt 1 répával és 1 petrezselyemmel (felkarikázva) megfőztem, só, bors, vegeta. Botturmixszal ledaráltam, tejszínt és tejfölt kevertem a legvégén hozzá, picit még főztem.

Tiramisu



Nem a leglátványosabb, de az íze remek, gyakran szerepel a család asztalán.

Géppel habosra keverni :
15 dkg cukor
1 vaníliás cukor
3 tojás sárgája
pici rum

3 fehérjét habbá verni.

3 dl rumos kávéba mártjuk a babapiskótákat, egy jénai alját kibélelem vele.

A sárga masszához keverek géppel 50 dkg mascarponét, majd kanállal óvatosan a habot. A babapiskótákra borítjuk és sűrűn megszórjuk cukormentes kakaóporral. Jól behűtjük.

Tócsni


3 nagy krumplit lereszeltem, hozzáadtam 1 tojást, 1 kk. sót, kevés őrölt borsot és kevés lisztet, hogy összeálljon, szinte még folyós marad.

Kiolajozott crisp tálat előmelegítettem 2 perc alatt kevés olajjal, majd 7+4 perc alatt megsütöttem.

Fokhagymás tejföllel ettük.

Legközelebb dúsítom valami párolt zöldséggel (borsó, kukorica).

Zabpelyhes puha zsemle


Tücsökbogár receptjét alakítottam át kicsit, 10 dkg finomlisztet lecseréltem tk. búzalisztre. Nagyon finom zsemle, a vércukrom is nagyon jól kordában tartotta, pedig a mézet is bent hagytam a receptben.

A gép tartályába tenni :
30 dkg finomliszt
10 dkg tk. búzaliszt
2 ek. méz
2 dkg élesztő
2 dl meleg víz

Várni 15 percet míg felfut az élesztő, majd hozzáadni

2 dl sűrű joghurt
1 ek. olaj
10 dkg zabpehely
1,5 tk. só

Dagasztás után kelesztjük , majd formázzuk és még kb. 1 órát hagyjuk kelni. 200 fokos sütőben sütjük kb. fél óra alatt.