2010. augusztus 9., hétfő

Sajtkrémes brokkoli leves


Kevés olajon apróra vágott fél hagymát megpárolunk és felöntjük kevés vízzel, 10 percig főzzük a hagymát.
Beleteszünk fél kg brokkolit, felöntjük még vízzel, só, bors, vegeta, szerecsendió. Fedő alatt közepes lángon puhára főzzük a brokkolit.

Tálaláskor a tányérba nyomunk sajtkrémet (tömlős fajta, camping sajt), majd rászedjük a forró levest. Elkeverjük, hogy felolvadjon.

Variálható még karfiollal is, meg csináltam már úgy is, hogy az elején a hagymával apró kockázott csirkemellet is pirítottam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése